MÁRAI SÁNDOR regénye alapján
írta GYARMATI KATA
Szereplők / Cast:
Ábel – Koloszár András; Ernő – Egri Bálint; Béla – Kulcsár Balázs; Tibor – Dér Zsolt; Lajos – Dévai Balázs; Amadé – Kardos Róbert; Havas – Gados Béla; Cipész – Tamási Zoltán; Anya – Varju Olga; Lány – Réti Adrienn
Díszlet, jelmez / Set, Costume – Gadus Erika; Zene / Music – Dinyés Dániel; Mozgás / Movement – Gyevi-Bíró Eszter; Rendezőasszisztens, súgó / Assistant director – Ivánovics Beatrix; Rendező / Director – Vidovszky György
Az első világháború végén játszódó történet négy, érettségi előtt álló fiúról szól, akik sértődötten, félelemmel telve fellázadnak a felnőttek torz és hazug világa ellen: kigúnyolják, meglopják, becsapják őket. Infantilis és igazából ártalmatlan játékaikkal az utolsó nagyívű és elegáns tettet hajtják végre az összeomlás előtt álló világban. Céljuk nem a jövő megváltoztatása, azt befolyásolni nincs módjuk: néhány hét múlva ők is bevonulnak, és valószínűleg a haza hőseként esnek majd el valamelyik fronton. A maguk szabta szabályok mentén ellenvilágot teremtenek, amit az önmagukkal foglalkozó, vak felnőttek szinte nem is érzékelnek. Szövetségük lényege, hogy bármit tesznek is, az mentes legyen az erőszaktól, az őnzéstől, az álnokságtól, vagyis mindattól, ami a felnőttek zűrzavaros világát élteti, és amibe egyáltalán nem óhajtanak tartozni. Makacsul őrzött gyermeki függetlenségüket lassan észrevehetően mégis át- átszövi a csalás, az árulás, a származásból adodó felodhatatlan feszültség. Az engedékenységből bandába befogadott egyetlen felnőtt pedig végképp kiszolgáltatja őket, és váratlanul az erőszak és perverzió csapdájában találják magukat.
A Zendülők olyan fiatalokról szól, akiktől elvették a jövőt, akiket a világot irányító felnőtt generációk – önös érdekeiket szem előtt tartva – meglopnak, kihasználnak. A világösszeomlást a regény eredeti körülményei szerint az első világháború Magyarországa jelenti. A közeledő végjáték veszélye más korokban, másképp ismétlődik, csak a fiatalok helyzete azonos: kiszolgáltatottak és félnek.
„Az élet elől menekültünk, mely csaknem elviselhetetlen volt már akkor, az élet elől, mely hastífusz volt és hazugság…“ (Márai)
